Csángótúra 2015

Véget ért az V. Csángótúra

Az V. Csángótúra, az előző évekhez hasonlóan Szentendréről a Plébániatemplomtól indult, Cirill atya megáldott bennünket.  Innen a reggeli órákban  7 autóval kezdtük meg az utat 26-an.
Elsőként a Berettyóújfalusi Igazgyöngy Alapfokú Művészetoktatási Intézményt látogattuk meg. A teherautóból kipakoltuk az ide szánt adományokat, ruhákat, bútorokat, tartós élelmiszereket, konyhai eszközöket majd átmentünk Toldra, ahol 20 mázsa krumplit raktunk le. Itt találkozhattunk néhány családdal is.

Tovább indultunk, és az esti órákban megérkeztünk Gyergyószentmiklósra, ahol meleg vacsorával vártak minket a Nappsugár panzióban.

Második nap a társaság két részre oszlott. A csapat egyik fele Gyergyószentmiklóson maradt, és kipakolták az adományokat, amelyeket a gyergyószentmiklósi önkormányzat dolgozói nehézsorsú családoknak osztottak ki. Az adományok célzottan kerültek oda, gyermek ruhától kezdve háztartási gépeken keresztül tartósélelmiszerig minden, számukra a hétköznapi megélhetésez szükséges dolgot sikerült eljuttatnunk. A családok meghatódottan mondtak köszönetet az önkormányzat dolgozóinak, akik továbbították nekünk hálájukat.
A csapat másik fele Csíkszeredába ment. Az ottani gyermekotthonokat látogattuk meg, és különböző adományokat osztottunk ki a gyerekeknek. Tíz otthonba tekinthettünk be, ahol találkoztunk beszélgettünk a gyermekekkel, és láthattuk, hogy miként élnek a hétköznapokban. A nevelők nagyon hálásak voltak az ajándékokért és, hogy személyesen mentünk el hozzájuk.

 

Harmadik nap a kora reggeli órában együtt indultunk Csángóföldre, Magyarfaluba (Arini). Az ottani plébánián pakoltuk ki az adományok egy részét, majd az általános iskolába vittünk  ajándékokat, iskolaszereket, játékokat, tankönyveket, ahol népviseletbe öltözött gyermekek tanítójukkal együtt vártak minket. Az adományok átadása után a gyerekek egy kis ének, zenés, táncos műsorral készültek nekünk. E csodálatos műsor után az iskolaudvaron megebédeltünk, majd vissza indultunk Gyergyószenmiklósra.
Este Gyergyószentmiklóson a Polgármesteri  hivatal dolgozói  vendégül láttak  minket, ahol búcsúvacsorával köszönték meg a segítségünket. Sokat beszélgettünk az ottaniakkal, a gyerekeknek lehetősége volt focizni, hintázni, játszani az udvaron.

Mi is hálásan mondunk köszönetet minden adományozónak, résztvevőnek és mindenkinek, akik segítették az V. Csángótúra sikerességét.

 

Találkozunk a VI. Csángótúrán!